ALSAD a cukorbetegekért: adataink és eredményeink egyetlen képen

A cukorbetegek szemszögéből mutattuk meg, milyen adatokat adjunk meg, hogy az alkalmazás testreszabhassa számunkra a szolgáltatást.  Utána részleteztük, hogy tűzhetünk ki diétás célokat az alkalmazásban – dietetikus szakértő közreműködésével vagy önállóan, és hogyan tervezhetünk étlapot. Bemutattuk a bárhol, bármikor elérhető, állapotunkhoz illeszkedő, speciális recepteket, menüket, betegtájékoztatókat és hasznos tartalmakat kínáló Tudástárat. Ha követjük ajánlásait, tudatosan étkezünk, naplózzuk testmozgásunkat, az ALSAD megmutatja eredményeinket is – azzal együtt, milyen tényezők járultak hozzá.

Az egyik legnagyobb motiváció, amikor látjuk, hogyan fejlődünk, hétről hétre. Ennek egy része nem igényel adatot vagy kimutatást – amikor egyszerűen egyre jobban érezzük magunkat, már le bírjuk futni, amit két hete még nem, vagy egyre jobban élvezzük az újfajta ételeket. De lehetnek célok, ahol adatokkal kell alátámasztani az eredményeinket – amikor kevesebbet kell mutatnia a mérlegnek hétről hétre, amikor vércukoreredményeink az elvárt tartományban maradnak, amikor az éves labor a korábbihoz képest jobb értékeket mutat.

Ha ezek az adatok rendelkezésünkre állnak és bekerülnek az ALSAD-ba, a rendszer többféle szempont alapján is megmutathatja az összefüggéseket életmódunk, szokásaink és állapotunk közt. A riportok és grafikonok láttatják velünk az egyes tényezők „együttállását” és egymásra gyakorolt hatását, fejlődésünket egy adott periódusban – megerősítve bennünk, mit csinálunk jól, illetve min érdemes változtatnunk, ha egy folyamat nem jó irányba halad.

A grafikonok adatsorait mi választjuk meg: egymásra vetítve könnyű lehet észrevenni, életmódunk milyen elemei hatnak egészségi állapotunk változására a legerősebben.

A grafikonokat, jelentéseket, összefoglalókat természetesen kezelőorvosunkkal és háziorvosunkkal is megoszthatjuk. Ezek alapján hozzáigazíthatja az esetleges gyógyszeres vagy inzulinos kezelést az aktuális állapotunkhoz, másrészt az ALSAD tanácsadói szolgáltatásán túl is elláthat minket olyan javaslatokkal, amelyek javíthatják életminőségünket, miközben kitűzött céljaink felé haladunk.

A teljesség igénye nélkül, az ALSAD-ban elérhető összefoglalók:

  • Pillanatfelvétel egészségi állapotunkról, egészségi adatainkról
  • Testsúlyunk, napi vércukorértékeink ábrázolása grafikonon egy adott időszakra
  • Laboreredményeink változása (diabetesz esetében kiemelten fontos)
  • Fizikai aktivitásunk naplója, és erre vetítve a fent említett adataink változása
  • Étkezési napló adatai

Szerző: Lajkó Éva / Lipcsei János

Diéta riport
Diéta riport
Share This